Filmtett MOBIL

Csellengő olaszok
Vittorio De Sica: Ladri di biciclette / Biciklitolvajok, 1948

2009. június 19. 08:00  ·  írta Szabó Ádám   // kritika   // oscar-maraton, filmtörténet

Vittorio De Sica éppen a 60 évvel ezelőtti Oscar-gálán vitte haza második (a négyből!) szobrocskáját az olasz neoralizmus iskolapéldájával, az azóta is minden filmes tankönyvben a kötelezők közt előkelő helyet élvező Biciklitolvajokkal.

1947 és 1955 között ugyan még nem a Legjobb külföldi film nevű díjjal, hanem az ún. Különleges Díjjal (Honorary Award) jutalmazták a nem amerikai alkotásokat, s 9 évig a jelölteknek semmiféle konkurenciával nem kellett birokra kelniük (így kaphattak aranyszobrot a szintén De Sica-féle Fiúk a rács mögött, A Vihar kapujában vagy a Tiltott játékok), az ’56-os hivatalos győzelemig, az Országútonig fej-fej mellett vezettek a francia és az olasz művek. De Sica Biciklitolvajokja nemcsak az utóbbi nemzet, de a neorealizmus büszkeségei közül is való.

A Biciklitolvajok plakátja

Antonio Ricci, a film főalakja mintha az említett mozgóképi irányzatot életre hívó vezérmondatot kommunikálná: „El vagyok átkozva, mióta megszülettem.” Úgy gondolom, pontosan ez a fatalista életszemlélet uralkodott el a II. világháborút elvesztő olasz népen. Mi, nézők pedig egyetlen másodpercig sem kérdőjelezzük meg, hogy amit a Biciklitolvajok ábrázol, az nem más, mint a nagybetűs Valóság. Én is, te is, bármelyikünk lehetne Antonio – vagy a családjából akárki. De Sica az olasz neorealizmus rengetegszer citált sajátosságaival éri el ezt. Dokumentumfilm-szerű képei, az amatőr színészgárda gyakorlatilag a negyvenes évek végének Rómájába kalauzolnak minket, ahol nem sok különbség leledzik a mai válságos állapotokhoz képest. A 90 perces játékidő során számtalanszor felmerül bennünk a kérdés: vajon a kevésbé szélsőséges értelemben megnyilvánuló ember embernek farkasa-világ nem változatlan-e a „válságos” kétezres években?

Kép a Biciklitolvajok című filmből

A neorealista filmkészítők ugyan tagadták a szimbolizmust, ám a Biciklitolvajok konfliktusát eredményező történések jelképességét nehéz tagadni. Nem hagyományos értelemben vett A-ból B-be tartó cselekményt, ha tetszik, hollywoodi eszményi történetet idéző látványos eseményfolyam pereg a szemünk előtt, hanem egy döbbenetes felismeréssel vegyülő konklúzió, jelesül, hogy Antonio sosem találja meg a megélhetést biztosító kerékpárt, ahogy az igazságtalanság örvényéből sem tud kiúszni. Kicsi, de roppant hiteles kataklizmák okozzák a film feszültségét, és annak fokozatosságát. Hősünk egy a tömegből, végre munkához jut, végre öröm lehetne a jussa, ám ebben a filmben mindig vannak akadályok, és mindennek nyomasztó ára van. Első lépésként a család kénytelen pénzzé tenni a lepedőket. A Biciklitolvajokban látható, lépcsőről lépcsőre feltáruló ellentétek legkorábbi példája egy hatásos nüánsz: a szegény, tehetetlen családapa a Gilda című film noir plakátját ragasztja, melyről Rita Hayworth igézi meg a járókelőket. Rögvest ezután valaki ellopja Antonio biciklijét, ami után bolyongás következik, és ez a bolyongás félreismerhetetlen allegóriája az univerzális emberi gyarlóság, illetve az osztályellentétek regisztereibe való lépcsőzetes bepillantásnak.

Kép a Biciklitolvajok című filmből

Fontos hangsúlyoznom, hogy De Sica hőse és azt őt kísérő kisfia rendre meggyötört individuumokként ütköznek össze a fenyegető tömeggel. Ez a szembeállítás az akkoriban az Egyesült Államokban dívó noirokban is tetten érhető, ám míg a fekete széria darabjaiban az áldozathősként definiált nyomozó vagy átlagember mitikus szférába emelkedett archetipikus szörnyetegek sokaságán vergődik át, addig Antonio önmagához hasonló elátkozott közemberek vagy nemtörődöm csoportosulások forgatagából kénytelen kikecmeregni. A Biciklitolvajok világában nincsenek egyértelműen fényből komponált Jók és ördögfajzatnak bélyegezhető Rosszak. Bárkiből lehet áldozat, bárki, aki meglopóként, erkölcsileg bűnösként lép elénk, vélhetően ugyanúgy a keserűség elszenvedője, és ez a sor a végtelenségig folytatható. A rendező gyakran érzékelteti ezt a karakterek környezetével. Lepukkant negyedek megtört lakóit sorakoztatja fel, érezhető, hogy mindenki boldogulna, ám mindenkinek cipelnie kell a saját keresztjét, így a filmben valóban mindenki csak egy közülünk, nemcsak Ricciék az egyetlen kivetülései ugyanazon társadalom gyarlóságának.

Kép a Biciklitolvajok című filmből

A csüggedtség minduntalan rátelepszik a város lakóira, és a kiábrándultságnak számos variánsa létezik: hol egy árus nem engedi nézelődni a kis Brunót, hol egy öregember vezeti félre a tolvaj nyomában loholó családapát, de a reflektálatlanságra is láthatunk példát akkor, amikor Antoniót egy reformokról papoló öltönyös úr hallgattatja el, de említhetem a mise kiüresedett rítusaira készülő templomiak esetét is. Végül már Antoniót és fiát is bekebelezi a kiúttalanság, ám a semmibe menetelés sem segít rajtuk, ugyanis a jósnő egy találomra adott válasza csak kiadásokba kerül, az étteremben pedig, ahol az apa alkoholba fojtaná bánatát, étel-metaforákban kerül felszínre az osztálykülönbség legszemléletesebb példája.

Kép a Biciklitolvajok című filmből

Carlo Montuori operatőr gyakran távolból vagy kistávolból fotografálja bandukoló hőseit, egyfelől a rendkívül erőteljes és giccsmentesen eljátszott apa-fiú kapcsolat nyomatékosításáért, másfelől a változatlanság, az eredménytelen kószálás betetőzéséért. Módszere a film utolsó perceiben éri el tetőpontját. A Biciklitolvajok zárlata ugyanis nem ad feloldozást, legfeljebb, ahogy fentebb is írtam, egy végkövetkeztetést. Antonióék története csak egy apró pont marad a mindenségben, amiben nem tapintható ki semmilyen határvonal, ahol becsületes és becstelen is a nagy, fekete tömegbe integrálódik.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

 

Kapcsolódó cikkek

A remény belovagolt Rómába

A remény belovagolt Rómába – Vittorio De Sica: Sciuscià / Fiúk a rács mögött

Vittorio de Sica lassan Oscar-díjas rovatunk törzsvendégévé válik, ugyanis már harmadszor (és nem utoljára!) találkozhatunk itt nevével. Ez a szerény olasz zseni (aki amúgy négy és félszer több filmben szerepel, mint amennyit rendezett) nemcsak az eszével, hanem a szívével is gondolkodott, filmjei mondanivalóját pedig leginkább érzelmi és nem elméleti alapokra fektette.

A repülés dicsérete

A repülés dicsérete – William A. Wellman: Wings / Szárnyak, 1927

1929. május 16-án ennek a filmnek adták át először a legjobb filmnek járó Oscar-szobrocskát. Ha William A. Wellman neve ismeretlenül csengne a némafilmtörténet búvárainak fülében, az nem a véletlen műve. Sem a rendező, sem az Oscar-díjas filmje nem tartozik a némafilmtörténet nagy, kanonizált alakjai/alkotásai közé.

Népszerűtlen mozi

Népszerűtlen mozi – Pasolini (játék)filmjei

Kétségtelenül szimpatikus állandóan perlekedő, baloldali alakja, aki a marxizmust Szókratésszel azonosítja, és ebből adódóan egyetlen ideológiával sem tudott teljes mértékig azonosulni. Úgy gondolta, hogy a művészet lázadás, és ez nemcsak a műveket jellemzi, hanem a művész életét is. Szinte minden filmjében van valami barbár lázadás a konformizmus ellen, ezért szerethető. Filmjeiben szerzői kézjegyét viseli magán markáns figuráinak megválasztása, történeteinek darabos összeszerelése, gyakran odavetett, remegő kamerája, azaz a filmnyelv egyéni látásmódra törekvő használata.

A filmrendező, akinek a színház és az irodalom fontosabb

A filmrendező, akinek a színház és az irodalom fontosabb – Manoel de Oliveira-portré

106 éves korában – 2015. április 2-án – eltávozott Manoel de Oliveira, korunk egyik legtermékenyebb és legidősebb filmrendezője, akit az elmúlt 30 év alatt több életműdíjjal  kitüntettek, mert senki nem számított arra, hogy valaki 100 évesen és évente fog előállni újabb és újabb filmekkel. Pedig ez történt.

A szépen csomagolt reality check

A szépen csomagolt reality check – 2018-as Oscar-prognózis

„Jót s jól. Ebben áll a nagy titok.”

Kapcsolódó hírek

Meghalt George A. Romero

Meghalt George A. Romero

A zombifilmek atyja hetvenhét éves volt.

Elhunyt Martin Landau

Elhunyt Martin Landau

Az Oscar-díjas amerikai színész 89 éves volt.

MAGYAR ANIMÁCIÓ 100 – centenáriumi kiállítás a Pesti Vigadóban

MAGYAR ANIMÁCIÓ 100 – centenáriumi kiállítás a Pesti Vigadóban

A magyar animációsfilm-készítés 100 éves centenáriuma alkalmából a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a Pesti Vigadó közreműködésével február 10-én szakmai konferenciát és sajtótájékoztatót tart. Ezt követően Jankovics Marcell, az akadémia alelnöke, Fülöp József, a MOME rektora és Orosz Anna Ida kurátor megnyitja a MAGYAR ANIMÁCIÓ 100 című, március 1-jéig látogatható filmtörténeti kiállítást a Vigadó Makovecz termében.

Vietnammal folytatódik a távol-keleti filmtörténetről szóló előadás-sorozat

Vietnammal folytatódik a távol-keleti filmtörténetről szóló előadás-sorozat

Két ország meséje a címe a budapesti Indochinema előadás-sorozat következő részének, amely január 14-én, hétfőn délután 6 órakor kezdődik a budapesti Zelnik István Délkelet-ázsiai Aranymúzeumban.

Primanima 2012: éjfélig tart a kedvezményes előakkreditáció

Primanima 2012: éjfélig tart a kedvezményes előakkreditáció

Idén először szervezik meg a Budapest szomszédságában levő Budaörsön a „friss, izgalmas, újszerű”, egyszóval „príma” animációk nemzetközi fesztiválját október 25–28-án. A Primanima fővédnöke Richly Zsolt filmrendező.

Vissza